The Witcher 2: Assassins of Kings

2013.02.20. 23:59 :: Orson

witcher_2_640x360_en másolata.png

The Witcher 2: Assassins of Kings

Kezdésnek erre esett a választásom. Játszottam az első részével, de már az emlékeim elég halványak róla. A CDPROJEKT.RED követte ezt el nekünk, és ha megnézem a hivatalos weboldalt ott már a harmadik részről is tudakozódhatunk. Mivel most fejeztem be a végigjátszását a második résznek ezért elég intenzíven élnek bennem az élmények. Ez egy felnőtteknek készült kaland játék, tele van erotikus jelenetekkel és párbeszédekkel, vagy ha unod már a romantikát akkor kínzás, csonkítás, karóba húzás is színesíti a repertoárt.

A jó hír hogy egy remek játékkal van dolgom, ami leköti a figyelmemet és szórakoztat. Van a fő cselekményszál, ami előre viszi a történetet és rengeteg kis színes mellékszál. Mindet érdemes megcsinálni, hiszen így teljes az élmény. Bonyolult és szövevényes politikai cselszövéseknek lehetünk a tanui. Néha kicsit össze is zavarodtam, hogy most épp ki a jó ki a rossz és ki mit és miért csinál. Szörnyek halomra gyilkolása és főhősünk fejlesztése a játék alapja.Vannak egyéb időtöltések is úgymint kockapóker, szkander és a szórakozások csúcsa a kocsmai verekedések esetleg a helyi prostik hajkurászása.

A feladatok változatosak, csavarosak összességében rendkívül szórakoztatóak. Többször is érdemes végigjátszani mivel első nekifutásra jó, ha a dolgok felét látjuk. Itt köszönöm meg a magyarosítás készítőinek a munkát, hisz aki nem tud angolul annak ez a játék semmit sem jelentene. A fordításnál azért elég szemérmesek voltak, a káromkodásokat és vulgáris szavakat „kifelejtették”.

Elég volt a dicséretekből, hibák is vannak bőséggel. Először is folyamatosan az volt az érzésem hogy ezt konzolra készítették a PC verzió csak egy gyenge próbálkozás, első pár órában az irányítása egérrel, billentyűzettel komoly kihívás. A grafikát és minden mást csak az indítóablaknál lehet beállítani, a játékon belül max. a fényerőt csavargathattam. A játék folyamatosan lefagyott, gyakran kilépett, minimális beállításoknál is szaggatott. Néha a képernyőváltás sem ment hiába is akartam a neten segítséget keresni előtte ki kellett lépnem a játékból. A tárgyak felvételénél ajtók, létrák használatánál is többször kellett próbálkozni mire sikerült. Fix közlekedési útvonalak, hiába egy bokor vagy egy 5 cm magas kavics esetleg két fűszál akkor sem léphettem át, mert a készítők így határoztak.

Ezek ellenére remek élmény volt megismerni a szövevényes történetet. A karaktert szintlépésenként fejlesztheted és mutálhatod, ha van hozzá anyagod. Remek alapanyag gyűjtögetés majd ezekből tárgykészítés, varázsfőzetek, olajok a fegyveredre, rúnák, páncélfejlesztések várnak mindenkire, aki ezzel szeret bíbelődni. A felfedezés is fontos hisz az igazán jó történetek el vannak rejtve akárcsak az erős kardok. Rengeteg dolog van itt elrejtve, a piromán képességemet úgy szereztem, hogy bénán többször is belementem a tábortűzbe. A térkép viszont csak elnagyolt segítségnek jó, minden az csak nem pontos.

A varázslókkal nem tudtam mit kezdeni, ott voltak mindenhol, minden király mellett ott sunnyogott egy mágus tanácsadó, akik nagy örömömre hullottak mint a legyek az őszi szélben. Az volt a zavaró hogy, több utalás is volt arra, miszerint az igazán erős mágusok számára nincs lehetetlen. Például nyílzáporból ártalmatlan lepkéket varázsolni, minden igényt kielégítő perverz tömeg szex illúzió, élő emberből kis szobrot csinálni, tiltott tömegpusztító varázslatok, névtelen rémségek megidézése szférákon át és egyebek. Erre mit csinálnak? Folyton valami király mellett kavarják azt a bizonyos matériát. Szövetkeznek, tervezgetnek  és mikor harcra kerül a sor leveri őket egy rakás dühös földműves a katonákról, witcherekről nem is beszélve.

Lovak, szekerek, kordék, közlekedési eszközök, na azok nincsenek. Az átvezető képsorokban nyomokban egy-egy ló ugyan felfedezhető de a játékban semmi ilyen nincs, mindenki gyalogol mindenhová. Nagyon jó volt az a megoldás hogy a játék végén párbeszéd formájában minden kérdésedre választ kaphattam, ezt más játékok is átvehetnék. Lásd Mass Effect 3 ahol vége a játéknak, töröld szemed-szád, három rész és kérdések tömkelege maradt megválaszolatlan.

Akit nem rettentenek el a program még nem javított hibái, a mazochistáknak való irányítás az próbálja ki bátran. Itt igaz a mondás a türelem rózsát terem. Had fejezem be egy törp mondással: A kedvenc mágiám a lesbomancia!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://card.blog.hu/api/trackback/id/tr475085276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása